|
Honda
HR-V
Egy Honda mini SUV, hibrid szabadidő járműként árulták 1999-től.
Akár 4WD kivitelben is.
Honda HR-V
1999 - 2006
A "Wild and Joyfull J-WJ" koncepció autót 1997-ben mutatták be a
Tokyo Motor Show keretein belül, és ennek alapjára épült meg a HR-V,
ami nem más mint egy futurisztikus könnyű terepjáró. A Honda ezzel a
modellel a fiatalokat kívánta célba venni, egyfajta "joy machine"
azaz élmény autónak reklámozva be a HR-V-t. Két kivitel volt
elérhető, egy 3 és egy 5 ajtós változat. Motorjait tekintve egy
1.6literes SOHC valamint egy 1.6literes SOHC VTEC motor szerepelt a
kínálatban. Utóbbihoz összkerék- meghajtás is rendelhető volt. Akár
CVT fokozatmentes automata váltóval is elérhető volt. Fő kritika a
modellt abban érte, hogy nem lehetett dízel motorral megvásárolni. A
három ajtós változatot 2003-ban, míg az öt ajtóst 2006-ban
megszüntették.
A valós idejű 4WD rendszert egyébként a Honda CR-V-ből örökölte meg.
A modell 2002-ben egy modellfrissítésen esett át, mely a külsőt és
belsőt egyaránt érintette. Korát megelőző biztonsága volt, hiszen
figyeltek a gyalogos védelemre, ABS fékrendszere EBD-vel volt
kiegészítve (automatikus fékerő elosztás), valamint SRS légzsákokkal
volt felszerelve. Kínálat része volt továbbá az elektromos tükör,
elektromos ablakok, dönthető hátsó ülések, szervokormány,
légkondicionáló, első ködlámpák, valamint a hátsó harmadik LED
féklámpa.
Technikai adatok
|
1.6 |
1.6 VTEC |
Motor |
Soros 4 hengeres
SOHC 16 szelepes |
Soros 4 hengeres
SOHC VTEC 16 szelepes |
Kapacitás |
1590 |
1590 |
Sűrítési
arány |
9.6:1 |
9.6:1 |
Teljesítmény |
77kw/105Le/6200rpm |
91kw/124Le/6600rpm |
Maximális
Nyomaték |
135Nm/3400rpm |
144Nm/4900rpm |
Önsúly |
1180-1245kg (3ajtós)
1257-1393 (5ajtós) |
Legnagyobb
sebesség |
165km/h |
170km/h |
Gyorsulás 0-100 km / h |
12.1s |
10.8s |
Hossz /
szélesség / magasság |
4010/1965/1575mm |
4010/1965/1575mm |
Csomagtér |
285liter |
285liter |
Fogyasztás |
l/100 km |
2WD |
4WD |
4WD + CVT |
városi |
9,9 |
4,10 |
9,9 |
pálya |
7,2 |
7,6 |
7,5 |
kombinált |
8,2 |
6,8 |
8,4 |
|

|