|
Honda
Odyssey
Az igazi JDM csapatszállító. Nálunk soha nem forgalmazott, de mégis
kedvelt típus más országokban.
Honda Odyssey
1. generáció 1994 - 1999
Az ötlet az autó megalkotására a 90-es évek elején Japánban merült
fel, a gazdasági válság kapcsán, hogy kisméretű családi autót
alkossanak. A válság miatt az adószabályokkal is foglalkoztak, így
figyeltek a méretekre, hogy elkerüljék a 25%-os adó fizetését.
1990-ben a 20 fős tervezőcsapat élén Kunimichi Odagaki-val, a Honda
kutatási és fejlesztési központjának főmérnökével elindultak
Amerikába, hogy felmérjék az ottani igényeket. Ekkor vették
fontolóra a V6-os erőforrásokat. Tovább dolgoztak a kisbusz tervein,
többek közt kieszelték a harmadik sor dönthetőségét, és a minimális
belső magasságot 1.2 méterben állapították meg. 1991 áprilisában,
endedélyt kaptak a project megvalósítására, azaz prototípus
létrehozására. 1994 október 20.-án megindult a gyártás, és el is
nyerte az év autója címet Japánban. 1997-es évre, majdnem többet
adtak el, mint a Civic-ből, konkrétan több mint 300 000 db-ot (!!!).
Akkori autós magazinokban a megbízhatóságát az összes modell fölé
emelték. Japánban összkerékhajtással is kapható volt. (4wd) Valamint
kétzónás klíma, napfénytető is szerepelt a Japán listán.
Technikai adatok
|
2.2 |
2.3 |
3.0 |
Motor |
Soros 4 hengeres 16 szelepes |
Soros 4 hengeres 16 szelepes
VTEC motor |
V6 24 szelepes DOHC VTEC motor |
Kapacitás |
1985cc |
2300cc |
3000cc |
Sűrítési
arány |
|
|
|
Teljesítmény |
|
|
149Kw / 200Le |
Maximális
Nyomaték |
|
|
|
Önsúly |
1970Kg |
2000Kg |
2030Kg |
Legnagyobb
sebesség |
|
|
|
Gyorsulás 0-100 km / h |
|
|
|
Hossz /
szélesség / magasság |
4780 / 1800 /
1640 mm |
4780 / 1800 /
1640 mm |
4780 / 1800 /
1640 mm |
|
|
|
|
Csomagtartó |
|
|
|
Gyári gumiabroncsok |
|
|
|
Honda Odyssey
2. generáció 1999 - 2004
Japán:
 |
Amerika:
 |
A második generáció külön vonalon indult el Amerikában és Japánban
egyaránt. Az amerikai modell még nagyobb lett, és jobban hasonlított
a chryler modellekre, az ottani piaci igényeknek megfelelően.
Reklámjaiban sokat idéztek a 2001es Space Odyssey (Űr Odüsszeia)
filmből. Motorja 210 lóerős V6-os lett kizárolag 3.5 literes
változatban, a régebbi sor4 motorokkal. Két tolóajtóval szerelték
fel, és síkba dönthető hátsó üléssorral. Eleinte VHS késöbb DVD
lejátszós szórakoztató berendezések is bekerültek. Japán piacon
szintén növelték az autó méretét. Formailag az előző generációhoz
sokban hasonlított. Kapott Honda S-matic (tiptronic) automata váltót
is, továbbra is 2 és 4 kerék meghajtással is elérhtő maradt. Belsőt
teljesen felfrissítették, váltó a középkonzolra került. Kiadtak
Japánban egy sportos "absolut" változatot is, mely sportos
keményített futóművet, 17" kerekeket kapott. 2003-ban egy
enyhe modelfrissítést kapott, ami leginkább a hűtőmaszkot érintette,
valamint víztiszta lámpákat kapott elől és hátul.
Technikai adatok
|
2.3 |
3.5 |
Motor |
Soros 4 hengeres 16 szelepes
VTEC motor |
V6 24 szelepes DOHC VTEC motor |
Kapacitás |
2300cc |
3471cc |
Sűrítési
arány |
|
10:1 |
Teljesítmény |
|
157Kw / 210Le |
Maximális
Nyomaték |
|
311Nm/4300rpm |
Önsúly |
2040Kg |
1955kg |
Legnagyobb
sebesség |
|
205km/h |
Gyorsulás 0-100 km / h |
|
|
Hossz /
szélesség / magasság |
4780 / 1800 /
1640 mm |
Amerika:
5110/1920/1770 mm |
|
|
|
Csomagtartó |
|
1079liter |
Gyári gumiabroncsok |
|
225/60r16 |
Honda Odyssey
3. generáció 2004 - 2008
A harmadik generáció is eltérő formavilággal rendelkezik, bár az
Amerikai modell megtartotta a külső méreteket, csupán a szélessége
növekedett meg. Tartalmazott már elektronikus menetstabilizátort is.
Kényelmi extrák közé sorolható még, az automatikus hátsó ablakokat
árnyékoló roló, valamint 60/40 arányban dönthető hátsó üléssor.
A motor továbbra is 3.5 literes V6-os erőforrás, de most már 255
lóerős teljesítményre volt képes. Amerikában ez a modell jelenleg is
kapható, és negyedik generációt még csak tervezik, előre láthatólag
2011-es megjelenéssel.
Másként történt a Japán vonalon. Teljes mértékben újratervezték a
harmadik generációt, hisz az előző még mindig a 95-ös platformra
épült. 2003 végén mutatták be, de leginkább 2004-től volt kapható.
Felépítménye továbbra is 5 ajtós maradt, de kinézete sokkal inkább
autó jellegű lett, sőt mondhatni hatalmas rajongótáborra tett szert
az igazán sportos formával. Sokan az egyik legszebb Honda típusként
tartják számon. Japánban megjelent a 2.5 literes 160lóerős K20A
i-VTEC motor is, melyet a CR-V és Accord is hasznát. Az összkerekes
változat csak automata váltóval volt kapható, amíg a
kétkerékmeghajtású CVT fokozatmentes váltóval is kapható volt. V6os
motor kiesett a kínálatból, helyére érkezett a K24A motor sportos
változata mely 200lóerős volt, és és csak automata váltóval volt
elérhető 2 és 4 kerék meghajtással. Akkora siker lett ez a modell,
hogy Ausztráliában az Odyssey érte el minden idők legjobb
értékesítését a 2005-ös évben.
Technikai adatok
|
3.5 |
2.4 |
2.4 |
Motor |
V6 24 szelepes DOHC VTEC motor |
Soros 4 hengeres 16 szelepes
DOHC i-VTEC motor |
Soros 4 hengeres 16 szelepes
DOHC i-VTEC motor |
Kapacitás |
3471cc |
2400cc |
2400cc |
Sűrítési
arány |
10:1 |
|
|
Teljesítmény |
255Le/5750rpm |
118kw/160le |
147Kw / 200Le |
Maximális
Nyomaték |
339Nm/5000rpm |
|
|
Önsúly |
2030Kg |
|
2080Kg |
Legnagyobb
sebesség |
|
|
|
Gyorsulás 0-100 km / h |
|
|
|
Hossz /
szélesség / magasság |
Amerika:
5133/1958/1778 mm |
4780/1829/1800mm |
4780/1829/1800mm |
|
|
|
|
Csomagtartó |
|
|
|
Gyári gumiabroncsok |
235/65R16 |
|
|
Honda Odyssey
4. generáció 2008 - ....
A negyedik generáció csak Japánban mutatkozott még be, ugye Amerika
még mindig a saját harmadikat használja. 2008 Október 17-én
jelentették be. Motorja K24A8 DOHC i-VTEC.
Technikai adatok
|
2.4 |
Motor |
Soros 4 hengeres 16 szelepes
DOHC i-VTEC motor |
Kapacitás |
2354cc |
Sűrítési
arány |
9.7:1 |
Teljesítmény |
124kw/166Le/6000rpm |
Maximális
Nyomaték |
160Nm/4000rpm |
Önsúly |
2040Kg |
Legnagyobb
sebesség |
|
Gyorsulás 0-100 km / h |
|
Hossz /
szélesség / magasság |
48780 / 1800
/ 1550 mm |
|
|
Csomagtartó |
|
Gyári gumiabroncsok |
|

|