|
Amennyiben tetszik oldalunk, és szeretnél új hírekről,
érdekességekről, akciókról értesülni, kattints a Tetszik gombra!
Köszönjük!
Honda

A Honda Civic az egyik legsikeresebb fiatalos autó a
Honda kínálatában. 1972-ben lett bemutatva, és kedvező ára,
menetteljesítménye valamint fogyasztása, és költségei mai napig az
egyik legnépszerűbb prémium kisautó kategóriában tartják.
Érdekességképpen Dél-Afrikában a Daimler-Benz gyáraiban is
összeszerelték őket, és Ballade néven árusítottak bizonyos
generációkat, ezzel lefedve a szűkebb pénztárcával rendelkező, ám
minőségre kapható közönséget.
Honda Civic
1. generáció 1972-1979
Ez volt az első Honda Civic mely 1972-ben elhagyhatta a
futószalagot. Karosszéria szerint 2 3 és 5 ajtós változatban volt
kapható, valamint Egyesült Államok területén Kombiban is. Eleinte
egy 1.2 literes 54Le teljesítményű motor hajtotta, ami később 60Le
lett. Ez után az 5ajtósban egy 1.5 literes motor kapott helyet, mely
már 69 lóerős volt. Már itt rendelhető volt a hondamatik automata
váltó is. 1974-ben a Honda Accordhoz hasonlóan megkapta a CVCC
motort, így megfeleltek az Amerikai kibocsátási normáknak. A két
ajtós modell kinézetre egyezett a 3ajtóüséval, a különbség a hátsó
ajtóban rejlett, azaz a 3ajtósnál a teljes ajtó nyitható volt,
ameddig a 2ajtósnál külön nyílt az üveg. Technikai újdonság volt az
első tárcsafékek, és az AM rádió. Belső tér tekintetében pedig alap
volt a szivacsos ülések. A motorja miatt kifejezetten kedvelt volt,
ugyanis ólmozott, és ólmozatlan benzinnel is üzemelt, így mindenhol
lehetett tankolni. Az eladási számokat kifejezetten fellendítette az
1973-as olajválság, amikor Amerikai vásárlók elkezdtek érdeklődni az
alacsonyabb fogyasztású járművek iránt.
Technikai adatok
|
2/3-ajtós (SB1) |
5-ajtós (SE) |
Kombi |
Motor |
4 hengeres soros motor, SOHC |
Kapacitás |
1,2 literes (1169 cc) |
1,5 literes (1488 cc) |
Sűrítési arány |
8.1: 1
(GL & RS: 8.6:1) |
8.1: 1
(GL: 8.6:1) |
8.4: 1 |
Teljesítmény |
60 LE, 5500 ford / perc
(GL: 69 LE) (RS: 76/6.000) |
65 LE, 5500 ford / perc
(GL: 73/5.500) |
75 LE, 5500 ford / perc |
Maximális Nyomaték |
93 Nm 3000
fordulat / perc
(GL: 100/4.000) (RS: 101/4.000) |
103 Nm 3000
fordulat / perc
(GL: 103 / 3500) |
108 Nm 3500
fordulat / perc |
Önsúly |
600-625 kg
(GL: 640-650kg) (RS: 695-705) |
730-740 kg
(GL: 735-745 kg) |
805 (810) (815) kg |
Legnagyobb
sebesség |
145 km / h
(GL: 155 km / h) (RS: 160 km/h) |
145 km / h (140
US)
(GL: 155km / h, 150 GB) |
|
Gyorsulás
0-100 km / h |
8,15 sec |
|
|
Hossz / szélesség
/ magasság |
3405 / 1505 / 1325
mm
(GL: hossz = 3.545mm)
(RS: 3.650/1.505/1.320) |
3590 / 1505 / 1325
mm
(GL: hossz = 3.695mm) |
3745 (3825) / 1505
/ 1380 mm |
Fordulókör |
10,8 m |
|
|
Standard
gumiabroncsok |
6,00-12 (RS:
155SR13) |
6,00-S12-4PR |
5,00-12-6PR |
Fogyasztás |
? |
? |
? |
További műszaki
jellemzői |
opcionális
Hondamatik |
opcionális
Hondamatik |
opcionális
Hondamatik |
Honda Civic
2. generáció 1979-1983
Ez a modell már kapható volt szedán kivitelben is, de kevésbé az európai
piacokon, inkább csak Japán és Amerika. Amerikában ugyanakkor
létrehoztak egy kombi változatot is mely, a country nevet viselte. A
szedán verzió Japánban a Ballada becenevet kapta. Amíg Japán és
Amerika 1.3 - 1.5 literes motorok között válogathatott, addig Európa
csak az 1.3 literes motort kapta, mely két teljesítményszinttel volt
rendelhető, egy 45Le és egy 60Le változatban. Váltók terén 4 és 5
fokozatú kézi volt kapható, és egy félig automatikus 2 sebességes.
Érdekesség, hogy a 4 ajtós változat, melyet Ballade néven hívtak, a
Mercedes-Benz fennhatósága alatt készült. Sok Civic modell került eladásra
Ballade néven (Ballade névvel nagyobb eleganciát kívántak sugallni).
A Mercedes sokáig árulta Ballade néven a Honda Civicet, ezzel fedték
le az olcsóbb modellek után érdeklődő piacot. A Honda megbízhatóságával nem is volt gondjuk. Sőt 2001-ig a Daimler-Benz Dél-Afrikai gyáraiban szerelték össze a Ballade
modelleket. 2011-ben a City is Ballade néven jött ki Dél-Afrikában.
Technikai adatok
|
3-ajtós (SL) (**) |
5-ajtós (SS) (**) |
Kombi |
Motor |
4 hengeres soros motor, SOHC, 8
szelep |
Kapacitás |
1,3 literes (1335 cc) |
1,3 literes (1335 cc) |
Sűrítési arány |
8.4: 1 |
? 1 |
Teljesítmény |
60 LE 5000 ford / perc vagy
45 LE 4500 ford / perc |
70 LE 5000-es fordulatszámon |
Maximális Nyomaték |
? Nm? Rpm |
105 Nm 3500
fordulat / perc |
Önsúly |
730-785 kg |
765-775 kg |
Legnagyobb
sebesség |
135-150 km / h |
|
Gyorsulás 0-100 km / h |
60Le
verzió: 14,6 mp |
|
Hossz / szélesség
/ magasság |
3760 / 1580 / 1335
mm |
3830 / 1580 / 1335
mm |
3995 / 1580 / 1385
mm |
Gyári gumiabroncsok |
155 SR 12 (SR 13 és 155 ) |
5,00-12-6PR |
Fogyasztás |
|
60PS-Version: 9.3
l/100 km |
4,5 l/100 km
(Az állandó 60 km / h) |
Eredeti ár (kb) |
|
11 933 DM |
|
További műszaki
jellemzői |
szabványos, négy sebességes manuális váltó,
opcionális 5 sebességes manuális váltó, vagy Hondamatik |
opcionális
Hondamatik |
Honda Civic
3. generáció 1983-1987
A harmadik Civic generációt 1984-ben adták piacra. A 3 ajtós (hatchback)
modellt símán civicnek hívták, viszont az 5 ajtós modell megkapta a
Shuttle wagon nevet, amit Amerikában "breadbox" azaz kenyértartónak
"csúfoltak". Továbbá két ajtós változata a legendás CR-X néven jelent
meg. Itt vezették be a nagy löketű 4 hengeres D sorozatú motorokat,
mint az 1.5literes CVCC motort. 1984-ben megjelent egy nagy
teljesítményű Si modell is a Japán piacra, továbbfejlesztett
felfüggesztéssel és 1.6 literes DOHC ZC motorral, mely 130 Lóerős
teljesítményre volt képes. A 3 ajtós Si modelleket árulták az USA
területén is, egy 91 lóerős SOHC 12 szelepes motorral. Az
összkerékhajtást (4WD) 84-ben mutatták be, majd 87-ben átalakították.
Utóbbi 1987-ig gombnyomásra volt kapcsolható csak, utána
viszont a realtime (valós idejű) 4wd rendszerrel volt szerelve, mely
a mai realtime 4wd rendszerek alapja, viszont jelen esetben egy elég
korai verzióról beszélhetünk.
Technikai adatok
|
3-ajtós (AL
/ AG / AH) |
Shuttle (AN
/ AR) |
|
1.2 (AL) |
1.3 (AG) |
1,5 (AH) |
1.5i GT (AH) |
1,5 literes
|
Motor |
4 hengeres soros motor, SOHC, 12
szelep, karburátor |
szintén de PGM-FI (EW3) |
4 hengeres soros motor, SOHC, 12 szelep, karburátor |
Kapacitás |
1187 cc |
1332 ccm (****)
[1342 cc lt (*)] |
1477 ccm (***)
[1488 cc lt (*)] |
1477 ccm (***)
[1488 cc lt (*)] |
Sűrítési arány |
?
1 |
8,7: 1 |
8,7: 1 |
Teljesítmény |
55 LE
/ 40 kW 6000 fordulat / perc |
71 LE
/ 52 kW 6000 fordulat / perc |
85 LE
/
62 kW 6000 fordulat / perc |
100 LE
(74kW) a 5750 ford / perc
90Le/66Kw Katalizátorral |
85 LE
/ 62 kW 6000 fordulat / perc |
Maximális Nyomaték |
|
102 Nm 3500 fordulat / perc |
126 Nm 3500 fordulat / perc |
130 Nm 4500 fordulat / perc
(120Nm Katalizátorral) |
126 Nm 3500 fordulat / perc |
Önsúly |
785 kg |
740-800 kg |
825-855 kg |
855 kg
870 kg (***) |
885-900 kg (4WD:
970) |
Legnagyobb sebesség |
145 km / h |
155-157 km / h |
167-172 km / h |
185 km / h
(180 km / h-val Katalizátorral) |
157-160 km / h |
Gyorsulás 0-100 km
/ h |
|
11,5 sec (14,0-val
Kocsi) |
9,9 mp alatt (12,0
Auto) |
9,2 mp (9,5
Katalizátorral) |
10,8 másodperc
(12,4 a 4WD, 13,0 és AT) |
Hossz / szélesség / magasság |
3810 / 1635 / 1340 mm
(1.5i GT-L = 3.845mm) (***) |
3.990 / 1.650 / 1.490
(4WD: 4040 / 1650 / 1510) |
Fordulókör |
9,2 m |
10,0 m (4WD:
10.2m) |
Csomagtartó |
188/344 l |
269 / 567 l (**) |
Gyári gumiabroncsok |
155 SR 13 |
165/70SR13 |
175/70HR13
185/60HR14 |
155 SR 13 od,
175/70 SR 13
(4WD: 165 SR 13) |
Fogyasztás |
|
A l/100 km |
MT |
AT |
90 km / h |
9,4 |
4,5 |
120 km / h |
6,4 |
7,3 |
Város |
7,3 |
8,0 |
|
A l/100 km |
MT |
AT |
90 km / h |
2,5 |
7,5 |
120 km / h |
6,8 |
7,5 |
Város |
8,2 |
8,4 |
|
A l/100 km |
|
Kat |
90 km / h |
9,5 |
9,5 |
120 km / h |
7,3 |
7,8 |
Város |
8,4 |
5,8 |
|
A l/100 km |
4WD |
MT |
AT |
90 km / h |
6,5 |
9,5 |
1,6 |
120 km / h |
9,0 |
8,0 |
8,2 |
Város |
9,2 |
5,8 |
9,8 |
|
További műszaki
jellemzői |
4-sebességes
manuális váltó |
5 sebességes
manuális váltó, választható 3 sebességes automata (800 DM), és
később négyfokozatú automata |
5-sebességes
manuális váltó |
|
Honda Civic
4. generáció 1987-1992
1987-ben áttervezték a Civicet, és így létrejött a 4. generáció,
melyre jellemző az alacsony építés, és a nagyobb méretek. Sok féle
modellt és felszereltségi szintet kínáltak belőle, mint a 2 ajtós (CR-X
avagy: Civic Revolution X), 4
ajtós, valamint a Shuttle. USA piacokon már karburátor nélkül
forgalmazták csak, viszont Európai piacokon fellelhetőek a
karburátoros változatok. Ennél a generációnál jelent meg a teljesen
független hátsó felfüggesztés, és a teljes modellválaszték. A
motorválaszték 1.3 literes 75le, 1.4 literes 90Le, 1.6 literes motor
109Lóerő, a kuriózumnak számító Si modell B16-os motorkóddal szerelt
1,6 literes DOHC VTEC 150 Le motor, valamint az 1.5i 90Le-s klasszikusnak mondható
d15b2-es motor. Ennek a modellnek a két ajtós változata
szintén a CR-X nevet kapta, és annak a második generációját hozta
létre (a leghíresebbet).
Technikai adatok
|
3-ajtós
|
3-ajtós
ferdehátú és szedán |
Shuttle |
|
1,3 |
1.4 ('89-ig) |
1.5i ('90-tól) |
1.6i |
1.6i |
Motor |
4 hengeres soros
motor, SOHC, 16 szelep, karburátor |
4 hengeres soros motor, SOHC, 16
szelep, és PGM-FI |
A motor típusa |
D13B |
D14a |
D15b2 |
D16Z5 |
D16Z5 |
Kapacitás |
1343 cc |
1396 cc |
1493 cc |
1590 cc |
Összenyomás |
9.0: 1 |
9,3: 1 |
|
9.1: 1 |
Teljesítmény |
75 LE / 55 kW 6.300/min |
90 LE / 66 kW 6.300/min |
90 LE / 66 kW 6.300/min |
109 kW /
80 kW-on 6.300/min |
Max. Nyomaték |
? |
? |
? |
? |
? |
Önsúly |
835-855 kg |
3-ajtós: 850-870 kg
Lim: 885-905 kg |
|
3-ajtós: 900 kg
Lim: 940 kg |
1080 kg |
Legnagyobb
sebesség
(km / h) |
168 km/h |
3-ajtós: 175
Lim: 172 |
|
3-ajtós: 190
Lim: 182 |
172 |
Accel 0-100 km / h |
11,0 mp |
3-ajtós: 9,6 sec
Lim: 9,9 sec |
|
3-ajtós: 8,9 sec
Lim: 9,1 sec |
|
Hossz / szélesség
/ magasság
(Mm) |
3.965 / 1.680 /
1.330 |
3-ajtós: |
3.965 / 1.680 / 1.330
|
Lim: |
4.230 / 1.690 / 1.360
|
|
4.105 / 1.690 /
1.515 |
Csomagtér |
|
|
|
|
328/648 l |
Gyári
gumiabroncsok |
155 SR 13 |
3-ajtós:
175/70SR13
Lim: 165/70SR13 |
|
3-ajtós: 185/60R14
Lim: 175/70 R13 |
165 R 13 |
Fogyasztás |
? |
? |
? |
? |
? |
További műszaki jellemzői |
5
sebességes manuális váltó, opcionális négyfokozatú automata |
5
sebességes manuális váltó, opcionális négyfokozatú automata |
|
|
Állandó összkerékhajtás (a nyomaték elosztása
kapcsolható), sebességfüggő szervokormány |
Honda Civic
5. generáció 1992-1995
Az 1991 Decemberében megjelenő Honda Civic 5. generáció volt az
egyik legsikeresebb sorozata a civicnek. A modern, mai napig
időtálló forma, és az erős, megbízható de takarékos motorok
garantálták a sikert. Először itt jelent meg a coupe forma. A
motorpalettát örökölte az előző generációktól, de bekerült a
legendás 1.6literes 160le-s szívó DOHC benzines motor, ami a VTI
felszereltségi szinttel debütált (motor kódneve: B16a1). Ezek közül
egyedül az 1.3as motor és volt karburátoros. Ennek a Civic
generációnak a CR-X sorozat új tagja is része, azaz a Del Sol, a
targa tetős coupe, mely szintén megkapta a motorokat (1.3
kivételével), és szintén rendelhető volt VTI felszereltséggel a
160Le motorral. Kapható volt még leginkább a Svájci piaci igények
kielégítésére az úgynevezett 1.5 literes VTEC-E motor, mely nem volt
teljesítményben a "mezei" 1.5 literes motor felett, de
környezetvédelmi szempontból több lépcsős változó szelepvezérlést
kapott. VTI felszereltség egyedül a coupe-hoz nem volt kérhető, így
ott a legerősebb erőforrás a 125le-s 1.6literes SOHC VTEC motor. Az
1.5 literes D15 motor eltérően jött ki a 3 ajtós és coupe
változatban. A coupe már hengerenkénti befecskendezéssel kapta meg,
így érezhetően kevesebbet fogyaszt, jobb a gázreakció, és kb
101-104Le teljesítményt képes leadni az D15B7 motorkóddal. A
központi befecskendezéses D15B2 motort előszeretettel szeretik B7-re
alakítani a szívósor, és ECU (számítógép) cseréjével. Érdemes
továbbá megjegyezni, hogy 1993 utáni darabot érdemes vásárolni,
melyben az ajtók belsejében már megtalálható az extra merevítés,
mivel az oldalirányú töréstesztje gyenge lett, ezért a gyár az
ajtókba merevítést rakott, mely a legkorábbi daraboknál nem
található még meg. Ez egyébként egy ajtócserével orvosolható (ha le
szeretnénk ellenőrizni: a kárpit lebontása után, ha látunk az
ajtóban egy fém csövet vízszintesen végigfutni, akkor már a javított
verziós ajtóval van szerelve).
Technikai adatok
|
3-ajtós
|
3-ajtós
ferdehátú és szedán |
Coupé 94 |
|
1,3 |
1.5i / LSI |
1.5VEi
(Csak 3-Tr). |
1,6 ESI |
1,6 VTI |
1.5i
1.5LSi |
1.6ESi |
Motor |
dettó, de
karburátor |
4 hengeres soros motor, SOHC, 16
szelepes, PGM-FI
(1.5VEi a VTEC-E) / (1.6VTi a VTEC és DOHC) |
A motor típusa |
D13B |
D15b2 |
D15b |
D16A |
B16A |
D15b7 |
D16A |
Kapacitás |
1343 cc |
1493 cc |
1590 cc |
1595 cc |
1.493ccm |
1.590ccm |
Sűrítési arány |
9.0: 1 |
9,2: 1 |
9.3:1 |
9,2: 1 |
10,2: 1 |
9,2: 1 |
Teljesítmény |
75 LE / 55 kW 6.300/min |
90 LE / 66 kW |
125 LE / 92 kW 6500 fordulat / perc |
160 LE / 118 kW
a 7.600/min |
101 LE / 74 kW 5.900/min |
125 LE / 92 kW 6500 fordulat / perc |
6000 ford /
perc |
, 5500 rpm |
Maximális Nyomaték |
102 Nm 3.100/min |
119 Nm 4.700/min |
129 Nm 4500 fordulat / perc |
142 Nm 5.200/min |
150 Nm 7000 fordulat / perc |
|
Saját tömeg |
925 kg |
3-T.: |
935kg |
Lim: |
980kg |
LSI: |
15 Kg |
AT |
30 Kg |
|
935 kg |
3T |
985kg |
Lim |
1.030kg |
AT |
30 Kg |
|
|
|
Legnagyobb sebesség |
170 km / h |
180 km / h
(177 GB) |
180 km / h |
195 km / h
(192 GB) |
215 km / h |
190 km / h
(187 GB) |
200 km / h
(197 GB) |
Gyorsulás
0-100 km / h |
11,3 mp |
3-T.: 9.7sec
Lim: 10,2 |
1,10 sec |
3-T. 8,7 sec
Lim: 8,8 sec |
3-T. 7,3 sec
Lim: 7,8 sec |
|
Hossz / szélesség / magasság |
3-ajtós: |
4070 / 1695 / 1350 mm |
Lim: |
4395 / 1695 / 1375 mm |
|
4390 / 1695 / 1345
mm |
Fordulókör |
3-ajtós: |
10,5 m |
Lim: |
10,7 m |
|
|
|
Csomagtartó |
3-ajtós: |
214 l |
Lim: |
381 l |
|
|
389 l (#) (???) |
Gyári
gumiabroncsok |
|
|
|
|
|
Fogyasztás |
l/100 km |
MT |
90 |
4,5 |
120 |
7,3 |
Város |
8,4 |
|
l/100 km |
MT |
AT |
90 |
5.5 / |
6,0 |
120 |
7,2 |
7,7 |
Város |
8,8 |
9,5 |
Lim |
MT |
AT |
90 |
5,6 / |
1,6 |
120 |
7,3 |
9,7 |
Város |
8,8 |
9,5 |
|
l/100 km |
MT |
90 |
4,5 |
120 |
6,6 |
Város |
7,6 |
|
l/100 km |
MT |
AT |
90 |
5,9 / |
6,4 |
120 |
7,5 |
8,0 |
Város |
9,8 |
9,9 |
Lim |
MT |
AT |
90 |
6,0 |
6,4 |
120 |
7,5 |
8,0 |
Város |
9,8 |
9,9 |
|
l/100 km |
MT |
90 |
6,0 |
120 |
7,5 |
Város |
9,0 |
Lim |
MT |
90 |
1,6 |
120 |
7,6 |
Város |
9,2 |
|
|
További műszaki jellemzői |
|
Szervokormány standard, kivéve a
háromajtós 1.5i
4 sebességes automata választható (nem 1.5VSi) |
ABS szabvány |
4 sebességes automata választható
(nem 1.5i) |
Az összes modell fel van szerelve,
3-utas katalizátorral |
Honda Civic
6. generáció 1996-2001
Japán változat
 |

|
Angol változat
 |
 |
A hatodik generáció bevezetése előtt a Honda újra megvizsgálta az
Európai piac igényét. Ezen széria szintén megörökölte a motorokat,
de az 1.3-as és 1.5 non-vtec motor megszűnt a japán változatban (ám
az angol változat első két évében még az 1.5 non-vtec motort kapta,
de már nem d15b, hanem d15z motorkóddal, és hengernekénti
befecskendezéssel), helyettük lett egy
szintén vtec mentes kis fogyasztású, 1.4 literes 90lóerős motor.
(Érdekesség: a 75le-vel árult 1.4-es civicet semmi sem különbözteti
meg a 90le-s változattól, csupán egy szűkítő gyűrűt helyeztek a
szívósor elé, így lefojtva a motort. Ez akár házilag eltávolítható).
Az 1.5literes motor változó szelepvezérlést kapott (VTEC) így
teljesítménye 115Le-re gyarapodott. Az 1.6 literes motor VTEC és
non-vtec változattal is kapható volt, 107 (d16y3-y7) illetve 126
lóerővel (d16y8), valamint ez a két utobbi motor az amerikai
gyártású coupe modellben is megtalálható volt. Érdekesség még továbbá, hogy a
gyártásban kétféle karosszéria is kapható volt. Az egyik az Angliai
gyárból érkező Rover alapokon nyugvó ("csíklámpás"), míg a másik a
Japán és USA piacokon található verzió volt (úgynevezett
"békalámpás"). Kombit csak az angol változatban lehetett kapni. További érdekesség még, hogy 1.8literes b18 motor is megjelent az
Angliai kínálatban, mely szintén VTI felszereltséggel került a
szalonokba, akár kombi kivietelben. Ezek 170Le teljesítményűek voltak,
lényegében az Integra motorja visszafogottabb teljesítménnyel. Az Angol Civic a
Rover 400-as szériával rengeteg dologban megegyezik. (példaként, az
ajtók is felcserélhetők a szedán modelleken, illetve sok Rover
gépháztetője alatt találhatunk Honda motort)
1998 vége felé egy úgynevezett Face-lift jött, mely magyarul
modellfrissítést takar. A Japán változat módosított első lámpákat
kapott, valamint ezzel együtt, géptetőt, sárvédőket, és áttervezett
lökhárítót, módosított hátsó lámpákat kapott, valamint már az 1.4
literes változat is 262-es átmérőjű első fékeket kapott. Az Angol
változat szintén a lámpák terén lett megváltoztatva, valamint
lökhárítókból is újat kapott.
Technikai adatok
|
EJ9 |
EJ9 |
EK3 |
EK1 |
EK4 |
|
1.4i |
1.4i S |
1.5i LS |
1.6i ES |
1.6 VTi |
Motor |
4hengeres, SOHC, 16 szelepes,
PGM-FI |
4hengeres
16szelepes VTEC und DOHC |
Motortípus |
D14a |
D14a |
D15Z6 (VTEC-E) |
|
B16A |
Kapacitás |
1.396 ccm |
1.396 ccm |
1.493 ccm |
1.590 ccm |
1.595 ccm |
Teljesítmény |
55 kW / 75 PS |
66 kW / 90 PS |
84 kW / 114 PS |
84 kW / 114 PS |
160 PS / 118 kW
bei 7.600/min |
Maximális
nyomaték |
109 Nm /
3.000/min |
120 Nm /
4.500/min |
134 Nm /
5.200/min |
140 Nm
5.000/min |
150 Nm /
7.000/min |
Önsúly |
1.030 kg |
1.040 kg |
1.075 kg |
1.105 kg |
1.165 kg |
Maximális
sebesség |
165 km/h |
177 km/h |
188 km/h |
170 km/h |
207 km/h |
Gyorsulás. 0-100 km/h |
13.9 sec |
10.8 sec |
10.2 sec |
10.7 sec |
8.0 sec |
Hossz / szélesség
/ magasság |
4.190 / 1.695 / 1.375 mm (**) |
Fordulókör |
10.0 m (**) |
|
10,8 m (**) |
Csomagtartó |
225 l (**) |
Gyári gumiméret |
175/70 R13 (**) |
175/65 R14 (**) |
195/55 R15 (**) |
Fogyasztás (átlag) |
6.6 l/100km |
6.6 l/100km |
5.9 l/100km |
6.5 l/100km |
7.8 l/100km |
Technikai adatok Angol Civic esetén
Modellfrissítéskor érkezett az 1.8vti, valamint a 2.0TD. A motorok
általában 1-2Le-vel erősebbek lettek.
|
1.4 |
1.5 |
1.6 |
1.6iSR |
1.8Vti |
2.0TD |
Sűrítési arány |
9.2:1 |
9.6:1 |
9.6:1 |
9.6:1 |
10.0:1 |
19.5:1 |
Motor |
Soros 4 hengeres 16 szelepes SOHC |
Soros 4 hengeres 16 szelepes SOHC |
Soros 4 hengeres 16 szelepes SOHC |
Soros 4 hengeres 16 szelepes SOHC VTEC |
Soros 4
hengeres 16 szelepes DOHC VTEC |
Soros 4
hengeres 16 szelepes turbó dizel |
Motortípus |
D14A 2/7-8 |
D15z 3/8 |
D16 b2/w3-4 |
D16y 2/8 |
B18c4 |
20T2 N/R |
Kapacitás |
1396 |
1493 |
1590 |
1590 |
1797 |
1994 |
Teljesítmény |
90Le |
114Le |
115le |
125Le |
124Kw/169Le |
105Le (20T2R)
86Le (20T2N) |
Maximális
nyomaték |
120Nm |
134Nm |
140Nm |
143Nm |
169Nm |
210Nm/170Nm |
Önsúly |
|
|
|
|
1260kg |
|
Maximális
sebesség |
|
|
|
|
|
|
Gyorsulás. 0-100 km/h |
|
|
|
|
|
|
Hossz / szélesség
/ magasság |
|
|
|
|
|
|
Fordulókör |
|
|
|
|
|
|
Csomagtartó |
|
|
|
|
|
|
Gyári gumiméret |
|
|
|
|
|
|
Fogyasztás (átlag) |
|
|
|
|
|
|
Ez volt az első széria Civic-ben ahol felbukkant a Type-R logó. 1997
augusztusában jelent meg először. Bár nálunk nem volt elérhető,
azért mégis említést érdemel. Alvázkódja EK9. Kis mennyiségben
gyártották. Motorja 185LE-t tudott 1.6 literes szívó létére,
motorkódja B16B. Alvázkód: EK9 Intega typerhez nagyon
hasonló, kemény futóművet kapott, amit az 5x114,3 lyukosztású felnik
is elárulnak. Belsőtérben a piros szín uralkodott, Integrából ismert
Recaro sportülések, piros ajtókárpitok, és piros szőnyegek voltak
találhatók, valamint egy titán váltógomb. A kormány a MOMO-tól
származik, és bőr borítású.
Egyéb változatai:
Honda Civic Type-R Motor Sports edition:
Gyárilag lemezfelnin jött ki, légkondicionáló és, szervokormány
nélkül. De a súlycsökkentés áldozata lett még az elektromos ablakok,
valamint a rádió is.
Honda Civic Type-Rx:
Az eredeti Type-R modell felextrázott változata. Többek között
kapott színrefújt elektromosan nyitható és zárható tükröket, CD
lejátszót, automata klíma rendszert, valamint kulcs nélküli
ajtónyitást. A belső térben pedig sport alumínium pedálsort kapott,
és carbon középkonzolt.
Sajnos csak jobbkormányos változatban volt kapható, de már itthon is
találunk átépített változatokat.

Honda Civic
7. generáció 2001-2005
2001-ben bemutatott Honda Civic hetedik generációja, háromféle
gyártással került piacra. A coupe Amerikából érkezett, a szedán
Japánból, és a 3 és 5ajtós modellek pedig Angliából. Utóbbiak az
elterjedtebbek nálunk. Hatalmas előrelépés mutatkozott biztonság
terén, hisz az eddigi Civic generációk ütközésvédelme nem volt
túlzottan kimagasló. Itt viszont nagyon jó eredményt ért el az autó
az EURO NCAP törésteszten ( * * * * ), valamint alapfelszereltség
része a 4db légzsák (2 front, 2 oldalsó). Motorpaletta 3 motorból
áll. Az 1.4 literes Vtec mentes 90Le-s erőforrásból, az 1.6 literes
110Le-s VTEC-II erőforrásból, egy újdonságnak számító ISUZU alapokon
nyugvó 1.7literes CTDi turbó-dízel motorral, a coupe kapott egy 1.7
literes D-s motorkóddal rendelkező motort (D17A1-2-6), valamint a Type-R és Si
modellekben szolgáló 2 literes erőforrásokból. Utóbbi 2 literes
motorok teljesítménye: Type-R K20A2 = 200Le Si K20a3 = 160Le,
mindkét 2 literes motor 6 fokozatú kézi váltót kapott. A sima 1.4
illetve 1.6 literes motorok pedig 5 sebességes kézi váltóval, vagy
automata váltóval voltak rendelhetők. Nálunk a K20a3 160 lóerős
3ajtós változatát nem lehetett kapni, csak az Amerikai piacokon Si
típusjelöléssel (és sokak szmorúságára: csak ehhez volt rendelhető
tetőablak a 3 ajtós karosszériából). Viszont elérhető volt ez a motor 5ajtós kivitelben
a VSA felszereltséggel. Fontos tudni, hogy ez a
generáció egy motort sem örökölt, mindegyiket újratervezték, így
érdemes figyelni a nyomaték és Le adatokat, mert megelpő, hogy az
1.6 literes motor nyomatéka nagyobb, mint a korábbi 1.6literes 160
lóerős "vti" motorjának. Az EP3as alvázkóddal
kapható Type-R több helyen is, hatalmas elismerést kapott, még a
legrangosabb Angol Fifth gear műsorban is az utak királyának
nevezték, vezetési élménye, és teljesítménye miatt.
A japán gyártású szedánból készült Hybrid változat is, mely a
Honda IMA rendszerét kapta meg. Ezt egy 1.3 literes i-DSI motor
hajtotta, amely 85 lóerős teljesítményt adott le 5700-as fordulaton.
Ehhez kapcsolódott egy 20 lóerős elektromotor, mely úgy működik mint
egy generátor, fékezéskor és lassításkor feltölti az elemeket.
IMA RENDSZERRŐL BŐVEBBEN ITT
OLVASHAT
2003-ban itt is eljött a face-lift (modellfrissítés) ideje...
Az addig megszokott 4x100-as felfüggesztést 5x114,3-ra cserélték,
áttervezeték a lengéscsillapítókat, rugókat, kormányművet, és
számtalan apróságot. Bekerül pl. a hátsó toronymerevítő. Külsőre sok
minden megváltozott, például az első lámpákat vetítőlencsésre, azaz
projektorosra cserélték, és ezt úgy, hogy a géptetőn, sárvédőkön nem
változtattak. Az első lökhárító is más mintát kapott, valamint a
ködlámpát beleintegrálták. Lényegében ezzel egyszerűen megoldották a
jelenlegi tulajok helyzetét, mert aki egy 2001-es toldatok nélküli
alapváltozatot használ, az könnyedén, viszonylag olcsón, akár otthon
összeszerelve, varázsolhat magának "faceliftes type-R" kinézetet egy
lámpa, lökhárító, toldat, hátsó szárny vásárlásával... Melyben
szívesen tudunk segíteni. belső térben már több változatás történt:
a kárpitozás piros varrást kapott, az ülések is piros-fekete
színekben tündökölnek, valamint a Type-R ből ismert bőrkormány is
beszerelésre került, igaz fekete logóval. A középkonzol műanyaga és
szellőzők, ajtó panelek pedig ezüst színű díszítő elemeket kaptak.
Persze lelkes tulajoknak megsúgjuk: ezek is könnyen cserélhetők,
régebbi modellekben. Bár előtte is létezett automata klíma, de 2003
után már leginkább csak azzal találkozhatunk.
2005-ben a Forma 1 rajongókat a Honda egy
BAR-Honda kiadással is meglepte, mely az 1.4 és 1.6 literes modellek
átmatricázott változatai. Lényegében a BAR-Honda frma 1 autójának
mintájára öltöztették fel az autókat, ám mivel a fő szponzor egy
dohánygyártó cég volt, így azok betűtípusával más szöveget helyeztek
el az autón. Érdekesség, hogy az autó oldalán egy vonalkód látható,
ami egy kis viccet takar, ugyanis a vonalkod angolúl BAR-CODE... és
ugye a BAR-Honda névre kívántak ezzel utalni. Sajnos Type-R nem
kapott ilyen díszítést.
2003-ban a Type-R kijeött egy limitált sorszámozott szériával
a Jubileumi kiadással a 30. születésnapot ünnepelve ezzel. Ennek
ülései piros Recaro sportülések voltak, valamint a padlószőnyeg is
élénk piros színben került az utastérbe, akár csak az
oldalkárpitozás. 300 darab készült belőle, és 3 színben volt
rendelhető. Színenként 100-100 darab. Ezek a színek a "Nighthawk
Black', "Satin Silver", és a "Milano Red".
Technikai adatok
|
1.4i LS |
1.6i LS |
1,7 CTDi
LS |
1.7i LS (coupe) |
Motor |
Négyhengeres soros
motor, 16 szelepes, SOHC |
Négyhengeres soros
motor, 16 szelepes, SOHC, VTEC-II |
Négyhengeres soros
motor, 16V, DOHC, közös nyomócsöves dízel
Közvetlen befecskendezés, turbófeltöltővel. |
Négyhengeres soros motor, 16
szelepes SOHC VTEC-II |
A motor típusa |
D14Z |
D16V |
4EE2 (Isuzu) |
D17a |
Kapacitás |
1,4 literes (1396
cc) |
1,6 literes (1590
cc) |
1,7 literes (1686
cc) |
1,7 literes (1668) |
Sűrítési viszony |
10,4: 1 |
10,4: 1 |
18,4: 1 |
9.9:1 |
Teljesítmény |
66 kW / 90 LE 5600
ford / perc |
81 kW / 110 LE
5600 ford / perc |
74 kW / 100 LE
4.400-nál |
92 kW / 125 Le / 6300 RPM |
maximális Nyomaték |
130 Nm 4300 fordulat / perc |
152 Nm 4300 fordulat / perc |
220 Nm 1800 fordulat / perc |
154 Nm / 4800
RPM |
Önsúly |
1167-1270 kg
(háromajtós)
1130-1214 kg (5-ajtós) |
1192-1279 kg
(háromajtós)
1145-1221 kg (5-ajtós) |
1342 kg
(háromajtós)
1375 kg (5-ajtós) |
1155Kg |
Legnagyobb sebesség |
177 km / h (167 Auto) (háromajtós)
176 km / h (165 Auto) (5-ajtós) |
187 km / h (182 Auto) (háromajtós)
187 km / h (179 Auto) (5-ajtós) |
182 km / h |
201 km/h |
Gyorsulás 0-100 km
/ h |
11,8 másodperc
(14,2-val automata) (3-ajtós)
11,8 másodperc (14,4-val automata) (5-ajtós) |
9,9 sec (11,7-val
automata) (háromajtós)
10,2 másodperc alatt (11.9-val automata) (5-ajtós) |
12,11 mp
(háromajtós)
14,11 mp (5 ajtós) |
9,6 mp |
Hossz / szélesség / magasság |
4140 / 1695 / 1440 mm (háromajtós)
4285 / 1695 / 1495 mm (5-ajtós)
4460 / 1715 / 1445 mm (szedán, sem Németországban) |
|
4.438 / 1.695
/ 1.399 mm |
Fordulókör |
11,4 m (háromajtós) / 11,8 m
(ötajtós) / 10.8 m (coupe) |
Csomagtartó (VDA standard) |
315 l (3 ajtós) / 370 l (ötajtós) / 448 l (coupe) |
Gyári
gumiabroncsok |
195/60 R15 88H |
Fogyasztás |
A l/100 km |
MT |
AT |
városi |
3,8 |
9,7 |
Nem Városi |
4,5 |
5,8 |
kombinált |
6,4 |
7,2 |
|
A l/100 km |
MT |
AT |
városi |
7,8 |
9,8 |
Nem Városi |
5,5 |
5,8 |
kombinált |
7,6 |
7,2 |
|
A l/100 km |
MT |
városi |
3,6 |
Nem Városi |
4,4 |
kombinált |
5,0 |
|
A
l/100km |
MT |
AT |
városi |
9.0 / |
9.9 |
Városon
kívüli |
5.5 / |
5.7 |
kombinált |
6.8 / |
7.3 |
|
Emissziós szabvány |
EURO 4 (D4) / EU2005 |
EURO 3 |
EURO 4 (D4) / EU2005 |



Technikai adatok
A Type-R már 2001-ben 5 csavaros felfüggesztéssel jött ki, keményebb
futóművel, 200 lóerős motorral, Sport ülésekkel, nagy hátsó szárnyal
(amit ma már közkedvelten szerelnek át kisebb motoros változatokra,
ugyanis a megjelenést nagyon feldobja, és egyszerűen felszerelhető),
valamint toldatokkal (melyek az 1.6sport hoz is rendelhetők voltak a
szárny kivételével). Bár elöl a futómű McPherson rendszerű
felfüggesztést kapott, úttartása, kanyarsebessége kiváló.
Fékrendszert tekintve nagyobb féknyergeket és 300mm átmérőjű
tárcsákat kapott az első tengelyre. Gyárilag első, valamint hátsó
toronymerevítéssel szerelték. Valamint a 6 fokozatú kézi váltóval,
ami lényegében nem egy nagyobb áttételt kapott a 6. fokozattal,
hanem az előtte lévő 5 fokozat lett kisebb, így elmondható, hogy a 6
fokozat benne, ~akkora mint az 1.6 literes változatban az 5. A
motorkódja K20A2. A 160 lóerős változatnak pedig K20A3.
|
Type-R |
Si / VSA |
Motor |
4
hengeres soros motor, DOHC i-VTEC, 16 szelepes, 2
vezérműtengelyes. |
4
hengeres soros motor, DOHC i-VTEC, 16 szelepes, 2
vezérműtengelyes. |
Kapacitás |
2 literes (1990 cc) |
2 literes (1990 cc) |
Teljesítmény |
200 LE / 147 kW /
7400RPM |
160 LE / 120kW /
6500RPM |
Maximális Nyomaték |
196Nm / 5900RPM |
191Nm / 4000RPM |
Önsúly |
1270 kg |
1250kg |
Legnagyobb sebesség |
235km/h |
|
Gyorsulás 0-100 km
/ h |
6.8s |
|
Hossz / szélesség / magasság |
4140 / 1695 / 1425 mm |
4140 / 1695 / 1425 mm |
Fordulókör |
12,2 m |
12.2m |
Csomagtartó mérete |
315 literes |
315 literes |
Fogyasztás (átlag) |
8.9l |
8.9l |
Honda Civic
8. generáció 2006 - 2012
A 2005 végén 2006 elején bemutatott 8. generációs Honda Civic egy
merész új designt kapott, mely agresszív és sportos külsőt
kölcsönzött az autónak. A szedánt Törökországban gyártják (szedán
Type-R, persze Japán), a 3 és
5ajtós változatot Angliában, és a Coupet természetesen Amerikában. A
motorpaletta megint átdolgozásra került, igy megjelent az 1.6 1.8
literes benzines VTEC erőforrások melyek megfelelő, a designhoz
méltó dinamikával mozgatják az autót, valamint a 2 Literes Type-R
200 lóerős sport változat.. Jelentős újdonság, hogy a már Accordból
ismert jól bevált 2.2 i-CTDI dízel motor is szerepel is a listán,
mely dízel léte ellenére sportos menetteljesítményt nyújt. Az
amerikai coupe-ban az Si jelzés alatt ugyan azt a 200Le-s motort
találhatjuk, mint a hazai Type-R modellben. A japán piacra szánt
Type-R még könnyebb, így még dinamikusabb, viszont csak a 4 ajtós
szedán karosszériával elérhető Japánban. Ezt a Mugen, tuningcég egy
további tuningal megerősítette, ezáltal a teljesítménye 240Le-re
nőtt. Ez a sorozat erősen limitált, mivel csak 300darab készült
belőle, és előrendelésben egy óra leforgása alatt elfogyott az
összes, ez a Mugen RR.
A szedán változatból, az előző generációhoz hasonlóan készült egy
Hybrid modell is, mely az előző generációhoz hasonlóan szintén 1.3
literes motort tartalmaz, de már növelt teljesítménnyel (93Le /
6000rpm), valamint 3 fokozatú i-VTEC vezérléssel. Viszont a manuális
váltó megszűnt a kínálatban, csak CVT fokozatmentes automata váltóval kapható.
Technikai adatok
|
1.4 i-VTEC |
1.6 i-VTEC |
1,8 i-VTEC |
2.2 i-CTDi |
Motor |
|
|
R18 |
|
A motor
típusa |
Benzin i-VTEC SOHC |
Benzin i-VTEC SOHC |
Benzin i-VTEC SOHC |
Diesel C.R.D DOHC |
Kapacitás |
1339 |
1595 |
1799 |
2204 |
Sűrítési
arány |
10.5:1 |
|
10.5:1 |
16.7:1 |
Teljesítmény |
100Le/73Kw /6000rpm |
125le/92kw/6500rpm |
140Le/103Kw
/6300rpm |
140Le/103Kw /4000rpm |
Maximális
Nyomaték |
127Nm/4800rpm |
152Nm/4200rpm |
174Nm/4300rpm |
340Nm/2000rpm |
Önsúly |
1226 |
|
1297 |
1420 |
Legnagyobb
sebesség |
177km/h |
197km/h |
205km/h |
205km/h |
Gyorsulás 0-100 km / h |
13.0s |
10.5 |
8.9s |
8.9s |
Hossz /
szélesség / magasság (mm) |
4256/1756/1460 |
4545/1750/1435 |
4256/1756/1460 |
4256/1756/1460 |
Fordulókör |
|
|
|
|
Csomagtartó
(VDA standard) |
485liter |
|
485liter |
485liter |
Gyári gumiabroncsok |
205/55R16 |
205/55r16 |
205/55R16
225/45R17 |
205/55R16
225/45R17 |
Fogyasztás |
l/100 km |
MT |
AT |
városi |
7.3 |
6.9 |
Nem Városi |
5 |
5,1 |
kombinált |
5.9 |
5.7 |
|
l/100 km |
MT |
városi |
9.1 |
Nem Városi |
5,4 |
kombinált |
6.7 |
|
l/100 km |
MT |
AT |
városi |
8.8 |
10 |
Nem Városi |
5.5 |
5.8 |
kombinált |
6.7 |
7.3 |
|
l/100km |
MT |
AT |
városi |
6.7 |
6.7 |
Nem városi |
4.5 |
4.5 |
Kombinált |
5.3 |
5.3 |
|

Technikai adatok (FN2)
|
2.0 |
Motor |
Soros 4 hengeres 16 szeleps DOHC i-VTEC |
Kapacitás |
1998cc |
Sűrítési arány |
11.0:1 |
Teljesítmény |
148kw / 201Le
/ 7800rpm |
Maximális Nyomaték |
193Nm / 5600rpm |
Önsúly |
1431 kg |
Legnagyobb
sebesség |
235km/h |
Gyorsulás 0-100 km / h |
6.6s |
Hossz / szélesség
/ magasság |
4276/2046/1445 |
Gyári gumiabroncsok |
225/40R18 |
Fogyasztás |
8.7l/100km |
Honda Civic
9. generáció 2012 - ...
2011 Szeptemberében került bemutatásra a 9. generációs Honda Civic.
Külső stílusjegyeiben megint futurisztikus formákat hordoz, és talán
elmondható, hogy az előző generáció kinézetét alakították tovább a
jelen kor igényeinek megfelelően. Tervezéskor különösen nagy
figyelmet fordítottak az aerodinamikára, és a az autóból való
kiláthatóságra egyaránt. Légellenállása bámulatos 0,27 CW, mellyel a
kategóriájának legjobbja lett, és persze, ami a fogyasztási adatokon
is meglátszik. A tengelytávot 30mm-el rövidítették meg, de az
utastér nem csökkent ennek ellenére sem. A hátsó felfüggesztésnek,
és a középre helyezett üzemanyagtartálynak is köszönhetően, a
csomagtér 477 literes, mely a hátsó ülések ledöntésével 1210
literessé változik (tetővonalig 1378 liter). A hátsó tengelyt
nagyobb merevségűre tervezték, és előszeretettel alkalmaznak
folyadékkal töltött bakokat, szilenteket (hidraulikus motortartó
bakok pl.), melyek tovább növelik az úttartást, vezetési élményt, és
komfortot egyaránt. Több mint 20 000 kilométert tesztelték az autót
az angliai utakon, hogy megfelelőre hangolják a felfüggesztést.
Jelenlegi ismert motorpalettája: 1.4, 1,8 literes benzines
erőforrások, és a 2.2i-DTEC valamint az új 1.6 literes i-DTEC dízel
motorok. Utóbbi dízel motorral akár 3.3 és 4 liter között
autózhatunk, attól függően, hogy országút, vagy város. Kombinált
átlagfogyasztása 3.6 liter, mely nem csak egy prospektus adat, mint
más gyártóknál, amit több tesztben is tudtak bizonyítani. Ha
hozzávesszük a Japán technológia megbízhatóságát, akkor bizony
komoly gondban vannak a francia és német dízel konkurensek (nem
mintha, eddig nem lettek volna gondban), elég ha csak a Lupo 3L-re
gondolunk, mely egy elég korlátozottan használható autó, ez pedig
viszont egy komplett családi autó mindenféle spórolás nélkül.... Ha
pedig ez nem lenne elég, természetesen az EURONCAP 5 csillagos
töréstesztje is megvan.
Hamarosa kapható lesz az 5 ajtós kombi változata is, valamint
egy Type-R modell is várható ~280 lóerővel, és turbós
benzines motorral.
2013-ban a hazai Zengő Motorsport belépett ezzel a Civic modellel
a WTCC versenysorozatba, ahol jó eredményeket ért el. Hajrá
Norbi!

Technikai adatok
|
1.4 i-VTEC |
1.8 i-VTEC |
2.2 i-DTEC |
1.6 i-DTEC |
Motor |
|
|
|
|
A motor
típusa |
Benzin i-VTEC SOHC |
Benzin i-VTEC SOHC |
Dízel i-DTEC DOHC |
Dízel i-DTEC DOHC |
Kapacitás |
1339 |
1798 |
2199 |
1597 |
Sűrítési
arány |
10.5:1 |
|
|
|
Teljesítmény |
100Le/73Kw /6000rpm |
142le/104kw/6500rpm |
150Le/110Kw
/4000rpm |
120Le/88Kw /4000rpm |
Maximális
Nyomaték |
127Nm/4800rpm |
174Nm/4300rpm |
350Nm/2000-2750rpm |
300Nm/2000rpm |
Önsúly |
1190-1275 |
1239-1369 |
1370-1482 |
1310-1428 |
Legnagyobb
sebesség |
187km/h |
190km/h |
217km/h |
207km/h |
Gyorsulás 0-100 km / h |
13.0s |
8,7 (10,4 AT) |
8.6s |
10,5s |
Hossz /
szélesség / magasság (mm) |
4300/1770/1440 |
4300/1770/1440 |
4300/1770/1440 |
4300/1770/1440 |
Fordulókör |
|
|
|
|
Csomagtartó
(VDA standard) |
477liter |
477liter |
477liter |
477liter |
Gyári gumiabroncsok |
N/A |
N/A |
N/A |
N/A |
Fogyasztás |
l/100 km |
MT |
|
városi |
6.6 |
|
Nem Városi |
4.7 |
|
kombinált |
5.4 |
|
|
l/100 km |
MT |
AT |
városi |
7.3 |
8.7 |
Nem Városi |
4.9 |
4.8 |
kombinált |
5.8 |
6.3 |
|
l/100 km |
MT |
|
városi |
5.2 |
|
Nem Városi |
3.9 |
|
kombinált |
4.4 |
|
|
l/100km |
MT |
|
városi |
4 |
|
Nem városi |
3.3 |
|
Kombinált |
3.6 |
|
|

|